Az érdi szőlő és bor



Érd napsütötte dombjai, termékeny talaja révén alkalmas a gyümölcs és szőlőtermelésre.
Ezt az adottságát már a rómaiak is felismerték. Feltehetően már az I. és II. században fejlett szőlőművelés volt e vidéken. Ezt bizonyíthatja a római korból fennmaradt fogadalmi oltárkő is, melyet a bor istene Bachus tiszteletére állítottak.

Később a település magyar lakói is folytatták a hagyományt. Ófaluban a domboldalon és a Dunai szigeten honosodott meg igazán e művelési ág.

A törökök idején is fennmaradt a szőlőtermesztés, melyre a török defterek (összeírási füzetek) is utalnak: hordóadót és mustadót szedtek.

A település elnéptelenedett a török idők alatt. A rácok és svábok betelepülésével újra fellendülhetett a szőlőtermesztés. Utóbbiaknak köszönhetjük a Szüreti Mulatságok „meghonosítását” is.

Egykori térképek, lexikonok, útikönyvek Érdet, mint borvidéket tartották számon, melyre leginkább a vörösborok voltak a jellemzőek. „Minőségük a budaival vetekedett, sőt olykor még felül is múlta azt.” A bort elsősorban a helyi kocsmákban értékesítették, de került Fehérvárra és Budára is.

Az 1700-as évek közepén „a szőlőbirtok a parasztok vagyonának legszilárdabb részét képezte.”

Érd-Ófalu évszázadok óta ismert volt a szőlőkultúrájáról, sőt a település növekedésével távolabbi kerületekben is elterjedt. Szőlőt telepítettek a Riminyáki tó környékére – a Vincellér elnevezés is erre utal, sokasodott a szőlő az érdligeti földeken is.

Nagy változást hozott az 1884-ben kezdődő filoxérafertőzés, melynek során a szőlő legnagyobb része elpusztult. Helyükön gyümölcstermelés kezdődött (főleg őszibarack és alma).

Azóta sok helyen újratelepítették a szőlősöket, így sok év kihagyás után ismét fellendülhet Érden a borászat.

Forrás: Dr. Kerékgyártó Imréné – Érdi Újság 1999. április 9.
Dóka Klára: Az érdi parasztság a XVIII-XIX. században